... végre elvonultak az esőfelhők, kisütött a nap, és ha a fürdéshez nem is volt elég meleg, legalább napoztunk egy kicsit. Amíg fel nem támadt a szél...
Utána már inkább csak kagylókra vadásztunk és művészi fotókat készítettünk róluk. Találtam egy paua kagylót is, amiből ékszereket készítenek, és a szuvenírboltok egyébként kb. 10 NZD-t kérnek darabjáért. Nekem lett egy ingyen. Sikerrel hazacsempésztem :)
Ami csak később derült ki számunkra, hogy bizony nem csak a Déli Szigeten él a homokban az a bizonyos sandfly. Álnok kis dög, ha mozogsz, nem bír utolérni, viszont ha mozdulatlan vagy, teszem azt, napozol, akkor bizony csíp, ahol ér. Legalábbis gyanítom, hogy a ruha által nem takart testrészeimet ő intézte el. Ilyen kellemetlen, alattomos csípésekhez még nem volt szerencsém. Nem győztem Fenistillel. Bepirosodott, megduzzadt és megkeményedett a csípés helye. Hetek kellettek hozzá, mire teljesen elmúltak, de még hónapokig fehér foltok emlékeztettek az óvatlanságunkra.
A Magic Bus érkezésére kora délután számítottuk. A várakozás utolsó óráját a Sunkist teraszán töltöttük, néha felbukkant Craig, a tulajdonos is, és sztorizgatott arról az időről, amikor az új-zélandi telet európai nyárra cserélte, és buszsofőrként bejárta az egész kontinenst, Magyarországon is jó néhányszor megfordult.
Búcsúzóul készített rólunk egy fotót, és feltöltötte a hostel FB-oldalára.
A legnagyobb meglepetés akkor ért minket, amikor megláttuk, hogy kivel is megyünk vissza Aucklandbe. Természetesen Matt barátunk vezette a buszt. Volt nagy örömködés, ölelkezés, meg minden. Őszintén örültünk ennek a lökött mókusnak.
Aucklandbe visszaérve ismét a Silver Fernben szálltunk meg. Ezúttal kikönyörögtem, hogy ne a bejárat feletti szobát kapjuk meg, mert tök jó, hogy ott szocializálódnak az emberek, de mi meg egy szemet sem alszunk a hangzavartól. Még azt is sikerült kialkudnom, hogy ne számoljanak fel magasabb díjat (olcsóbb a szoba, ha egy éjszakánál többet töltesz ott, de mi a következő nap indultunk fel északra, viszont onnan ismét csak ide jöttünk volna vissza, szóval az mégiscsak két éjszaka lesz). Olyannyira meggyőztem a csajszit, hogy még azt is elfelejtette, hogy a bankkártyás kifizetésnél tranzakciós díjat számolnak fel :)
Amilyen szerencsétlen tudok lenni néha, már a hostelben vettem észre, hogy a buszon felejtettem a kardigánomat (pontosabban a tesómét, amit úgy kaptam tőle kölcsön, hogy ne merészeljem nem hazahozni...). A Magic Bus irodát már bezárták, mire visszaértünk, így írtam nekik egy e-mailt, és reménykedtem, hogy Matt másnap reggel megint elindul Rotorua felé, és még összefutunk, mielőtt mi is elindulunk a másik irányba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése