Pontosan ma egy éve, hogy nekivágtunk a hosszú útnak, ami a földgolyó túloldalára vitt minket. Egy év kellett hozzá, hogy minden leülepedjen, minden a helyére kerüljön. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk nevében mondhatom: életre szóló, meghatározó élmény volt. Egy hónap alatt annyi mindenben volt részünk, amennyi másnak egy egész életben sem adatik meg.
Ma, miközben egyre azon járt az eszem, hogy az adott pillanatban éppen mi történt velünk, megszületett bennem az elhatározás, hogy most jött el az ideje az emlékek felidézésének. Minden nap kiválasztok egy képet, és egy év távlatából néhány mondatban - olykor Gabesz segítségét is igénybe véve - felidézem a nappal kapcsolatos emlékeket.
Szóval:
ma egy éve...
... felszállt a repülőgépünk, és útnak indultunk Münchenen át Tokióba. Ez a napunk a repülésről szólt. Egy hosszú út első szakaszáról. És az izgatott várakozásról. Hogy milyen lesz. Olyan, amilyennek elképzeltük?
(Elárulom: Új-Zéland túlszárnyalta minden várakozásunkat.)
