Fotóválogatás

Végre összeválogattam egy feldolgozható mennyiséget a fényképeimből. Így is majd' háromszáz darab jött össze. Klikk ide.

Képaláírások gyártása folyamatban.

Kis türelmet kérek

Az "emlékekben pancsikolás" nincs elfelejtve, csak kicsit nehézkesen és lassan megy a visszaállás. Képeket kéne válogatni, bejegyzéseket fogalmazni. De egyelőre a hétköznapokkal van tele a fejem. Főleg, hogy az egyik nap még az egyik cégnél dolgoztam, a másik nap már egy másiknál. És ugyanott ülök.

Ígérem írok még. És képek is lesznek. Meg összefoglalás. De most megyek aludni :)

In the backyard of P.J. #2

Egy biztos: előbb-utóbb meg kell szereznem a Location Guide to the Lord of the Rings című könyvet (Útmutató A gyűrűk ura helyszíneihez). A különféle szervezőirodák egy halom pénzt elkérnek, hogy elvigyenek egy-egy forgatási helyszínre. Egyszerűbb bevágni magunkat egy bérelt autóba, esetleg lakókocsiba (virágzó üzletág ez errefelé!) és irány Edoras, Mordor, Lórien.

De amíg erre nincs lehetőség, kénytelen leszünk beérni azzal, amit a buszból látunk (és ahová esetleg el is visznek). A nyugati partot a Haast-hágón át elhagyva érkezünk meg a sokkal szárazabb és melegebb éghajlatú Közép-Otagóba. Az esőerdővel borított hegyek után a táj hirtelen megváltozik. Sárgás legelők, sziklákkal teleszórt dombok mindkét oldalon. És egy mondat ismétlődik a fejemben: „Rohan. A lovasurak hazája.” És megint az ismerős kérdés, újra meg újra. „Vajon itt?” Valószínűleg nem, de pont úgy néz ki. És azok után, hogy láttam a Végzet hegyét, miért is ne?

Aotearoa – a hosszú felhő földjén, avagy az időjárásrul

„He ao, he ao tea, he ao te roa!”

„Egy felhő, egy fehér felhő, egy hosszú fehér felhő!” – A legenda szerint így kiáltott fel Kuramarotini, az első maorikat Új-Zélandra navigáló Kupe felesége.

Meg kell hagyni, volt szerencsénk a hosszú fehér felhőhöz. A kelleténél többször is.

Kalandra fel!

Egy kedves barátnőm ezzel az üzenettel indított útnak: „ne feledd, járt utat a járatlanért mindig hagyd el!”
Megígértem, hogy megfogadom a tanácsát. 

És íme:

•    ELŐSZÖR másztam vulkánt

•    ELŐSZÖR jártam 100°C forró patakok és tavak között és először láttam gejzírt

•    ELŐSZÖR vitorláztam krátertavon (sőt, először vitorláztam)

 

•    ELŐSZÖR jártam gyertyával bevilágított barlangban, először láttam glowwormöket

•    ELŐSZÖR utaztam komppal egy tengerszoroson át

•    ELŐSZÖR kajakoztam, ráadásul tengeren

•    ELŐSZÖR volt a lábamon hágóvas és először másztam gleccsert

•    ELŐSZÖR ültem jetboatban

•    ELŐSZÖR jártam csokigyárban (és láttam csoki-vízesést)

•    ELŐSZÖR voltam a világ legmeredekebb utcájának a tetején

•    ELŐSZÖR úsztam 8-10°C-os gleccsertóban

•    ELŐSZÖR láttam bálnát – egyből kettőt!

•    ELŐSZÖR láttam kivit. Barnát és fehéret!

Matt

Közkívánatra:

Utoljára egyébként február 7-én találkoztunk vele, amikor letett minket Wellingtonban. Azóta reménykedtünk, hogy az északi szigeten újra találkozunk. Ma Thames-ben ő érkezett a busszal. Volt nagy öröm :)

És ezúttal nem úszta meg közös fotó nélkül :)

„Hegyeket akarok látni, hegyeket, Gandalf!”

(Nem, ez most tényleg nem az, aminek látszik.)

Megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a hegyek iránt. Minél kopárabb, minél kietlenebb, annál jobban vonz. Ez van.

Itt aztán nem győzök betelni a látványukkal. Már az északi sziget vulkanikus hegyei is gyönyörűek, de a Déli-Alpok minden egyes vonulata maga a csoda. Hát még a Milford Soundhoz vezető alagút két végét őrző óriások. Bárcsak több időt tölthetnék itt, bárcsak felmászhatnék minden hegytetőre.

Ha másért nem is (dehogynem!), a többnapos, a vadonon át vezető túrák miatt muszáj visszajönni. A Tongariro Alpine Crossing és a Milford Track már önmagában megérne egy utat. Leendő útitársak itt jelentkezhetnek :)

Mivel a szavak csődöt mondanak ennél a látványnál, beszéljenek a képek.

 (A képek minősége helyenként nem a legtökéletesebb: ez a legtöbb, amit mozgó buszból össze lehet hozni :))