Hosszú utat tettünk meg Budapesttől Aucklandig, Aucklandtől Aucklandig, Aucklandtől Budapestig. Habár már jó egy évvel korábban tudtuk a körülbelüli dátumot, fél évvel korábban pedig már a pontosat, egyikünk sem tudhatta előre, mennyire tökéletes lesz az időzítés. Mindkettőnknek bőven volt oka, hogy egy kicsit kilépjen a megszokott életéből. Ennél messzebbre nem is tudtunk volna menni.
Hosszú volt, és talán a kényelmetlen repülőút az egyetlen, ami visszatarthat attól, hogy újra bevállaljam. A hangsúly a feltételes módon van. Visszatarthat, de csak egy pillanatig. Ha most azt mondaná valaki, hogy "Pakolj, holnap indulunk!", nos, nem hiszem, hogy nemet mondanék.
Jó volt az elmúlt egy hónapban felidézni az emlékeket, újra átélni mindent. Annyi mindent juttatott az eszembe, hogy egy-két bejegyzés még biztosan születni fog az élményekből. Nem ígérem, hogy olyan gyakorisággal, mint az eddigiekben, de igyekezni fogok.
Bevallom, magamat is megleptem azzal, hogy ilyen kitartóan írogattam a napi posztokat. Olykor egy kicsit kimerítő is volt késő este összeszedni a gondolataimat és többé-kevésbé értelmesen megfogalmazni a bejegyzéseket. Remélem, azért sikerrel jártam, és a végeredmény élvezhető lett.
Van még néhány téma, amiről mindenképp mesélni szeretnék. Stay tuned.
2013. február 28., csütörtök
2013. február 27., szerda
2013. február 26., kedd
2013. február 25., hétfő
2013. február 24., vasárnap
Végre a beachen!
Ma egy éve...
... végre elvonultak az esőfelhők, kisütött a nap, és ha a fürdéshez nem is volt elég meleg, legalább napoztunk egy kicsit. Amíg fel nem támadt a szél...
... végre elvonultak az esőfelhők, kisütött a nap, és ha a fürdéshez nem is volt elég meleg, legalább napoztunk egy kicsit. Amíg fel nem támadt a szél...
2013. február 23., szombat
Short story
Ma egy éve...
... a Sunkistben ragadtunk. Meggyőződésünk volt, hogy megérkezett a monszun. Akkora eső volt, hogy gyakorlatilag egész napra a hostelben rekedtünk. Nem volt más választásunk, valahogy el kellett ütnünk az időt, úgyhogy bevettük magunkat a társalgóba, stílszerűen Gyűrűk urát néztünk, scrabble-t játszottunk, felmértük a teljes társasjáték és puzzle készletet. Amikor végre elállt az eső, nyakunkba vettük a várost, és meg sem álltunk a bevásárlóközpontig. Mire odaértünk, megint lógni kezdett az eső lába. Mi meg, hogy teljen az idő, gyakorlatilag az összes üzletet végigjártuk, megebédeltünk, bevásároltunk.
Sajnos hiába reménykedtünk benne, hogy eltűnnek a felhők... kénytelenek voltunk a négy fal között semmittenni.
... a Sunkistben ragadtunk. Meggyőződésünk volt, hogy megérkezett a monszun. Akkora eső volt, hogy gyakorlatilag egész napra a hostelben rekedtünk. Nem volt más választásunk, valahogy el kellett ütnünk az időt, úgyhogy bevettük magunkat a társalgóba, stílszerűen Gyűrűk urát néztünk, scrabble-t játszottunk, felmértük a teljes társasjáték és puzzle készletet. Amikor végre elállt az eső, nyakunkba vettük a várost, és meg sem álltunk a bevásárlóközpontig. Mire odaértünk, megint lógni kezdett az eső lába. Mi meg, hogy teljen az idő, gyakorlatilag az összes üzletet végigjártuk, megebédeltünk, bevásároltunk.
Sajnos hiába reménykedtünk benne, hogy eltűnnek a felhők... kénytelenek voltunk a négy fal között semmittenni.
A Coromandel-ügy
Ma egy éve...
... a Coromandel-félszigetre tervezett kirándulás nem éppen a tervek szerint alakult. Az időjárás kicsit keresztülhúzta a számításainkat. Láblógatást, napozást, pancsolást terveztünk. Sajnos nem jött össze.
... a Coromandel-félszigetre tervezett kirándulás nem éppen a tervek szerint alakult. Az időjárás kicsit keresztülhúzta a számításainkat. Láblógatást, napozást, pancsolást terveztünk. Sajnos nem jött össze.
2013. február 21., csütörtök
2013. február 20., szerda
2013. február 19., kedd
2013. február 18., hétfő
2013. február 17., vasárnap
2013. február 16., szombat
2013. február 14., csütörtök
2013. február 13., szerda
2013. február 12., kedd
Over the hills ...er... mountains
Ma egy éve...
... reggel ez a kilátás nyílt az ablakunkból.
Késő van, álmos vagyok, úgyhogy ma rövid leszek.
Lake Matheson, avagy a Tükörtó. Szerencsére elég türelmesek voltunk, és a végén teljesen elállt a szél.
Egy kis Tasman-tenger.
Egy vízesés a sok közül.
Átkelés a Haast hágón Central Otagóba.
Mire Makarorába értünk, lemerült a fényképezőgépem aksija, legközelebb már csak Wanakában, a napi szállásunkon tudtam feltölteni. Pedig zajlott az élet. Makarorában ebédeltünk egy istenit, aztán jégkrémet faltunk a napsütésben.
Wanakában végigjártuk a Puzzling World optikai csalódásokban gazdag termeit.
A szállásunk a Matterhorn South Hostel volt. Nem volt rossz, csak vékonyak voltak a falak... A szomszédban lakó középkorú német házaspár elég aktív volt...
De a város gyönyörű helyen van :)
... reggel ez a kilátás nyílt az ablakunkból.
Késő van, álmos vagyok, úgyhogy ma rövid leszek.
Lake Matheson, avagy a Tükörtó. Szerencsére elég türelmesek voltunk, és a végén teljesen elállt a szél.
Egy kis Tasman-tenger.
Egy vízesés a sok közül.
Átkelés a Haast hágón Central Otagóba.
Mire Makarorába értünk, lemerült a fényképezőgépem aksija, legközelebb már csak Wanakában, a napi szállásunkon tudtam feltölteni. Pedig zajlott az élet. Makarorában ebédeltünk egy istenit, aztán jégkrémet faltunk a napsütésben.
Wanakában végigjártuk a Puzzling World optikai csalódásokban gazdag termeit.
A szállásunk a Matterhorn South Hostel volt. Nem volt rossz, csak vékonyak voltak a falak... A szomszédban lakó középkorú német házaspár elég aktív volt...
De a város gyönyörű helyen van :)
2013. február 11., hétfő
A tűz és jég dala / A Song of Ice and Fire
Ma egy éve...
... egyre közelebb kerülünk a Déli-sarkhoz.
... egyre közelebb kerülünk a Déli-sarkhoz.
2013. február 10., vasárnap
Déli Sziget - Nyugati Part (South Island - West Coast)
Ma egy éve...
... új nap, új Magic sofőr, újabb hosszú buszozás.
... új nap, új Magic sofőr, újabb hosszú buszozás.
2013. február 9., szombat
Kayakin' in Abel Tasman
Ma egy éve...
... belevetettük magunkat az Abel Tasman Nemzeti Park vadonjába.
... belevetettük magunkat az Abel Tasman Nemzeti Park vadonjába.
2013. február 8., péntek
To the South!
Ma egy éve...
... a Bluebridge Ferry fedélzetén átkeltünk a Cook-szoroson a déli szigeten található Pictonba.
... a Bluebridge Ferry fedélzetén átkeltünk a Cook-szoroson a déli szigeten található Pictonba.
2013. február 7., csütörtök
Welcome to Wellington
Ma egy éve...
... korán reggel a Végzet hegyével pózoltunk :)
A Tongariro Nemzeti Parkot elhagyva az egyik leghosszabb buszút állt előttünk. Többnyire olvasással, olvasással, írással próbáltuk meg elütni az időt. Meg némi életjeladással, ha éppen volt jel és működött a wifi.
Nagyjából ebédidő volt, amikor megálltunk egy kávézónál (sajnos sem a település, sem a hely nevére nem emlékszem... Gabesz? Nincsenek esetleg fotóid?) Egész kis állatsimogató vette körül a helyet. A kecskék nagyon viccesek voltak, ahogy mindenáron meg akarták kóstolni a szendvicseinket.
A táj persze itt is gyönyörű.
Mielőtt Wellingtonba értünk volna, még egyszer megálltunk. Matt igazán tudta, mire van szükségünk, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett tagjainkat. Levinben egy játszótérre vitt minket.
A ragyogó napsütés Wellingtonba már nem kísért el minket, esős, szeles idő volt, amikor megérkeztünk. Matt, ahogy már megszokhattuk tőle, megint rendes volt, és letett minket a szállásunkon (pedig nem lett volna muszáj). A Downtown Backbackers több szempontból is jó választás volt. A lehető legjobb helyen volt, közel volt a buszpályaudvar és a kompkikötő is, egyedül a belváros eléréséhez volt szükség egy hosszabb sétára, de az nekünk nem újdonság. Innen vágtunk neki a városnak, és buszoztunk el a Weta Cave-hez. (Az ehhez kapcsolódó sztorit egy korábbi bejegyzésben már elviseltem. De mutatok fényképet :))
(Szerethetne valaki annyira, hogy meglep a fenti csecsebecsék közül valamelyikkel :P)
Miután visszabumliztunk a belvárosba, megnéztük a parlamentet, a vasútállomást, és étteremvadászatra indultunk. Végül a főutcán találtunk egy helyes kis olasz pizzériát (Pizzeria Napoli). Mmmm, fincsi volt :)
... korán reggel a Végzet hegyével pózoltunk :)
A Tongariro Nemzeti Parkot elhagyva az egyik leghosszabb buszút állt előttünk. Többnyire olvasással, olvasással, írással próbáltuk meg elütni az időt. Meg némi életjeladással, ha éppen volt jel és működött a wifi.
Nagyjából ebédidő volt, amikor megálltunk egy kávézónál (sajnos sem a település, sem a hely nevére nem emlékszem... Gabesz? Nincsenek esetleg fotóid?) Egész kis állatsimogató vette körül a helyet. A kecskék nagyon viccesek voltak, ahogy mindenáron meg akarták kóstolni a szendvicseinket.
A táj persze itt is gyönyörű.
Mielőtt Wellingtonba értünk volna, még egyszer megálltunk. Matt igazán tudta, mire van szükségünk, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett tagjainkat. Levinben egy játszótérre vitt minket.
A ragyogó napsütés Wellingtonba már nem kísért el minket, esős, szeles idő volt, amikor megérkeztünk. Matt, ahogy már megszokhattuk tőle, megint rendes volt, és letett minket a szállásunkon (pedig nem lett volna muszáj). A Downtown Backbackers több szempontból is jó választás volt. A lehető legjobb helyen volt, közel volt a buszpályaudvar és a kompkikötő is, egyedül a belváros eléréséhez volt szükség egy hosszabb sétára, de az nekünk nem újdonság. Innen vágtunk neki a városnak, és buszoztunk el a Weta Cave-hez. (Az ehhez kapcsolódó sztorit egy korábbi bejegyzésben már elviseltem. De mutatok fényképet :))
(Szerethetne valaki annyira, hogy meglep a fenti csecsebecsék közül valamelyikkel :P)
Miután visszabumliztunk a belvárosba, megnéztük a parlamentet, a vasútállomást, és étteremvadászatra indultunk. Végül a főutcán találtunk egy helyes kis olasz pizzériát (Pizzeria Napoli). Mmmm, fincsi volt :)
2013. február 6., szerda
Taupo - Tongariro Nemzeti Park
Ma egy éve...
... a napi végcél a Tongariro Nemzeti Park. Útközben azért megálltunk többször is, néha csak azért, hogy megcsodáljuk a kilátást. Az egyik ilyen állomás Waitomo és a Footwhistle barlang, ahol a sötétben a glowworm lárvák csillagos eget varázsolnak a barlang mennyezetére. Voltak, akik a blackwater raftingot is kipróbálták a barlangokban. Amíg rájuk vártunk, süttettük a hasunkat, hintáztunk és fényképzetük a tájat.
A Tongariro Nemzeti Parkban első utunk a Ngauruhoe-hoz vezetett, de a Végzet Hegye felhőkbe burkolózott, nem mutatott sokat magából.
Matt persze nem esett kétségbe, egy vállrándítással elintézte: "majd visszajövünk reggel" és elvitt minket a Tawhai Falls-hoz, ahol ezt a jelenetet forgatták:
Itt lehettünk a tanúi annak az ominózus esetnek, amikor is a buszsofőrünk fogta magát, és leugrott az egyik szikláról. Aztán persze páran követték is a példáját.
A szállásunk egy pici településen volt a Nemzeti Park szívében, a National Park Hotel és Hostelben.
... a napi végcél a Tongariro Nemzeti Park. Útközben azért megálltunk többször is, néha csak azért, hogy megcsodáljuk a kilátást. Az egyik ilyen állomás Waitomo és a Footwhistle barlang, ahol a sötétben a glowworm lárvák csillagos eget varázsolnak a barlang mennyezetére. Voltak, akik a blackwater raftingot is kipróbálták a barlangokban. Amíg rájuk vártunk, süttettük a hasunkat, hintáztunk és fényképzetük a tájat.
A Tongariro Nemzeti Parkban első utunk a Ngauruhoe-hoz vezetett, de a Végzet Hegye felhőkbe burkolózott, nem mutatott sokat magából.
Matt persze nem esett kétségbe, egy vállrándítással elintézte: "majd visszajövünk reggel" és elvitt minket a Tawhai Falls-hoz, ahol ezt a jelenetet forgatták:
Itt lehettünk a tanúi annak az ominózus esetnek, amikor is a buszsofőrünk fogta magát, és leugrott az egyik szikláról. Aztán persze páran követték is a példáját.
A szállásunk egy pici településen volt a Nemzeti Park szívében, a National Park Hotel és Hostelben.
2013. február 5., kedd
Rotorua - Taupo
Ma egy éve...
... kalandos körülmények között (majdnem a Crash Palace-nál felejtett minket a busz) megérkeztünk a Wai-O-Tapu geotermikus csodaországba. Sármedencék, gejzírek, forróvizű patakok, élénk színű, fortyogó tavak. Mintha egy másik bolygóra kerültünk volna. Elképesztő látvány fogadja az embert.
Innen továbbindulva Matt felszólítja a társaságot, hogy mindenki készítse elő a fényképezőgépét, és amikor szól, a busz bal oldali ablakaiból kezdjünk neki fotózni. Értetlenül faggatjuk, hogy de mi lesz ott, mire készüljünk. Ő elintézi annyival, hogy "Ha a sofőröd azt mondja, fotózz, fotózol!" (If your driver says take a picture, you take a picture.) Természetesen mindenki szót fogadott. Aztán röhögve közölte velünk, hogy most készítettük el a rotoruai nudisták portfólióját :)
A következő állomás a Huka vízesés. Másodpercenként 200 000 liter víz zúdul a mélybe.
A mai végállomás Taupo és az Urban Retreat (ez a hostel lett az egyik kedvencünk). A város Új-Zéland legnagyobb tava, a Taupo-tó partján található. Ebben a hideg vizű krátertóban egész Szingapúr elférne.
A délutáni program vitorlázás a tavon és a tó közepén található maori sziklafaragások megcsodálása. A Fearless (vagyis a Rettenthetetlen) fedélzetén kiváló vendéglátásban volt részünk, a kapitány finom új-zélandi borral is megkínált minket. A tó eléggé viharos kedvében volt, át- meg átcsaptak a hullámok a hajón, és elég rendesen vizesek lettünk a végére.
A napot a Mulligans Barban zártuk, ahol mindenféle kedvezményekkel várják a hátizsákos turistákat. Jó kis ír jellegű homemade soupot ettem és cidert ittam. Matt jóvoltából pedig valami borzalmas zöld löttyöt is megkóstolhattunk.
Ők pedig itt az Északi Sziget legmagasabb hegyei: Ruapehu, Tongariro és Ngauruhoe.
... kalandos körülmények között (majdnem a Crash Palace-nál felejtett minket a busz) megérkeztünk a Wai-O-Tapu geotermikus csodaországba. Sármedencék, gejzírek, forróvizű patakok, élénk színű, fortyogó tavak. Mintha egy másik bolygóra kerültünk volna. Elképesztő látvány fogadja az embert.
Innen továbbindulva Matt felszólítja a társaságot, hogy mindenki készítse elő a fényképezőgépét, és amikor szól, a busz bal oldali ablakaiból kezdjünk neki fotózni. Értetlenül faggatjuk, hogy de mi lesz ott, mire készüljünk. Ő elintézi annyival, hogy "Ha a sofőröd azt mondja, fotózz, fotózol!" (If your driver says take a picture, you take a picture.) Természetesen mindenki szót fogadott. Aztán röhögve közölte velünk, hogy most készítettük el a rotoruai nudisták portfólióját :)
A következő állomás a Huka vízesés. Másodpercenként 200 000 liter víz zúdul a mélybe.
A mai végállomás Taupo és az Urban Retreat (ez a hostel lett az egyik kedvencünk). A város Új-Zéland legnagyobb tava, a Taupo-tó partján található. Ebben a hideg vizű krátertóban egész Szingapúr elférne.
A délutáni program vitorlázás a tavon és a tó közepén található maori sziklafaragások megcsodálása. A Fearless (vagyis a Rettenthetetlen) fedélzetén kiváló vendéglátásban volt részünk, a kapitány finom új-zélandi borral is megkínált minket. A tó eléggé viharos kedvében volt, át- meg átcsaptak a hullámok a hajón, és elég rendesen vizesek lettünk a végére.
A napot a Mulligans Barban zártuk, ahol mindenféle kedvezményekkel várják a hátizsákos turistákat. Jó kis ír jellegű homemade soupot ettem és cidert ittam. Matt jóvoltából pedig valami borzalmas zöld löttyöt is megkóstolhattunk.
Ők pedig itt az Északi Sziget legmagasabb hegyei: Ruapehu, Tongariro és Ngauruhoe.
2013. február 4., hétfő
Meeting Magic
Ma egy éve...
... a Magic Bus fedélzetén kezdetét vette Új-Zéland felfedezése. Megismertük Mattet és az útitársainkat, akik - folyamatosan cserélődve - hosszabb-rövidebb ideig mellékszereplőként részt vettek a nagy kalandban.
Hajnalban keltünk, alig találtuk meg a Magic Bus irodáját a környéken zajló építkezések miatt.
Sűrű nap volt.
Dióhéjban:
Városnézés Aucklandben a fontosabb hostelek érintésével. Szépen gyarapodott a társaság.
Első megálló: Thames. Pisiszünet.
Az a bizonyos "Britney Spears-pillanat" - a busz elejében fejmikrofonnal elmeséled, hogy ki vagy, honnan jöttél, mivel foglalkozol és mennyit keresel (Ez az utolsó kérdés nem itt fordul elő utoljára.
What is it with Kiwis?). Nem egy embertől hallottuk, hogy éppen két munkahely között vagy diploma után döntött úgy, hogy utazgat, mielőtt eldönti, hogy mihez kezdjen az életével.
Paeroa: a város(ka) nevezetessége az L&P (Lemon & Paeroa) nevű üdítő. A Kiwik rém büszkék rá. Túl édes citromos lötty. Nem voltunk elájulva tőle. De azért pózoltunk az óriás üdítősüveggel.
Matamata: miről híres Matamata? A közelben található a Shire's Rest fogadó, innen indulnak a buszok a Megyébe. Ebédeltünk egy jót egy bahreini és egy finn lány társaságában, birkákkal haverkodtunk és vártuk a buszt. Irány Hobbitfalva. Megérdemelne egy külön bejegyzést. Ha jobban belegondolok, meg is érdemel. Legalább néhány kép erejéig. Coming soon... Addig is egy kis ízelítő:
Ja, és volt birkanyírás bemutató is :)
Rotorua: egy nagyon kedves maori sofőr vitt el minket következő állomásunkra, ahol az éjszakát is töltjük majd. A Crash Palace Hostelben volt a szállásunk. Az estét a Tamaki maori faluban töltöttük (erről már egy korábbi bejegyzésben írtam). Volt hagyományos üdvözlő ceremónia, tanultunk hakázni, láttuk, hogyan edzettek a maori harcosok. A tradicionális hangi vacsora előtt pedig ízelítőt kaptunk a maori hagyományokból, dalokból, mítoszokból és táncokból.
Isteni vacsorát kaptunk. A hangi jellegzetessége, hogy egy gödörben, forró köveken együtt sülnek a húsok és a zöldségek, amitől rendkívül omlósak és zamatosak lesznek, és egy kellemes, füstös mellékízt kapnak. Mmmm... Beindult a nyálelválasztásom.
Ó, és még valami! Honnan tudja az ember, hogy Rotoruában van? Mivel a város egy a mai napig aktív geotermikus terület kellős közepén van, a folyamatosan érezhető kénes záptojás szag időnként igazán orrfacsaróvá válik.
 |
... a Magic Bus fedélzetén kezdetét vette Új-Zéland felfedezése. Megismertük Mattet és az útitársainkat, akik - folyamatosan cserélődve - hosszabb-rövidebb ideig mellékszereplőként részt vettek a nagy kalandban.
Hajnalban keltünk, alig találtuk meg a Magic Bus irodáját a környéken zajló építkezések miatt.
Sűrű nap volt.
Dióhéjban:
Városnézés Aucklandben a fontosabb hostelek érintésével. Szépen gyarapodott a társaság.
Első megálló: Thames. Pisiszünet.
Az a bizonyos "Britney Spears-pillanat" - a busz elejében fejmikrofonnal elmeséled, hogy ki vagy, honnan jöttél, mivel foglalkozol és mennyit keresel (Ez az utolsó kérdés nem itt fordul elő utoljára.
What is it with Kiwis?). Nem egy embertől hallottuk, hogy éppen két munkahely között vagy diploma után döntött úgy, hogy utazgat, mielőtt eldönti, hogy mihez kezdjen az életével.
Paeroa: a város(ka) nevezetessége az L&P (Lemon & Paeroa) nevű üdítő. A Kiwik rém büszkék rá. Túl édes citromos lötty. Nem voltunk elájulva tőle. De azért pózoltunk az óriás üdítősüveggel.
Matamata: miről híres Matamata? A közelben található a Shire's Rest fogadó, innen indulnak a buszok a Megyébe. Ebédeltünk egy jót egy bahreini és egy finn lány társaságában, birkákkal haverkodtunk és vártuk a buszt. Irány Hobbitfalva. Megérdemelne egy külön bejegyzést. Ha jobban belegondolok, meg is érdemel. Legalább néhány kép erejéig. Coming soon... Addig is egy kis ízelítő:
Ja, és volt birkanyírás bemutató is :)
Rotorua: egy nagyon kedves maori sofőr vitt el minket következő állomásunkra, ahol az éjszakát is töltjük majd. A Crash Palace Hostelben volt a szállásunk. Az estét a Tamaki maori faluban töltöttük (erről már egy korábbi bejegyzésben írtam). Volt hagyományos üdvözlő ceremónia, tanultunk hakázni, láttuk, hogyan edzettek a maori harcosok. A tradicionális hangi vacsora előtt pedig ízelítőt kaptunk a maori hagyományokból, dalokból, mítoszokból és táncokból.
Isteni vacsorát kaptunk. A hangi jellegzetessége, hogy egy gödörben, forró köveken együtt sülnek a húsok és a zöldségek, amitől rendkívül omlósak és zamatosak lesznek, és egy kellemes, füstös mellékízt kapnak. Mmmm... Beindult a nyálelválasztásom.
Ó, és még valami! Honnan tudja az ember, hogy Rotoruában van? Mivel a város egy a mai napig aktív geotermikus terület kellős közepén van, a folyamatosan érezhető kénes záptojás szag időnként igazán orrfacsaróvá válik.
2013. február 3., vasárnap
Auckland
Ma egy éve...
... esős napra ébredtünk. Ez azonban nem tántorított el a céltól, hogy megmásszuk a Mount Edent ("Rachel, Theo, segítsetek!"), Auckland legmagasabb vulkánját, leánykori nevén a Maungawhaut.
Az már meg sem lepett, hogy lépten-nyomon japán turistákba botlottunk.
Ide busszal érkeztünk, de úgy döntöttünk, hogy visszasétálunk a belvárosba a híres Coast to Coast útvonalat követve (ez az 16 km-es útvonal köti össze Auckland tengerpartjait - mi kb. a közepén csatlakoztunk rá). Szerencsénkre az eső is elállt. Az ebédünket itt költöttük el, a fák alatt:
Ez az Auckland Domain területén van, ahol az Auckland Museum is található. Ezután természetesen a múzeum következett. De erről már meséltem.
A nap hátralévő részében a belváros utcáin csatangoltunk, levadásztunk egy normális szupermarketet (New World - habár ha lehet választani, nekünk a Pak'n'Save jött be a legjobban) és bevásároltunk az előttünk álló hosszú útra.
... esős napra ébredtünk. Ez azonban nem tántorított el a céltól, hogy megmásszuk a Mount Edent ("Rachel, Theo, segítsetek!"), Auckland legmagasabb vulkánját, leánykori nevén a Maungawhaut.
Az már meg sem lepett, hogy lépten-nyomon japán turistákba botlottunk.
Ide busszal érkeztünk, de úgy döntöttünk, hogy visszasétálunk a belvárosba a híres Coast to Coast útvonalat követve (ez az 16 km-es útvonal köti össze Auckland tengerpartjait - mi kb. a közepén csatlakoztunk rá). Szerencsénkre az eső is elállt. Az ebédünket itt költöttük el, a fák alatt:
Ez az Auckland Domain területén van, ahol az Auckland Museum is található. Ezután természetesen a múzeum következett. De erről már meséltem.
A nap hátralévő részében a belváros utcáin csatangoltunk, levadásztunk egy normális szupermarketet (New World - habár ha lehet választani, nekünk a Pak'n'Save jött be a legjobban) és bevásároltunk az előttünk álló hosszú útra.
2013. február 2., szombat
Ma egy éve már holnap volt...
... ha kicsit jobban belegondolok ebbe az időeltolódás-dologba.
(Azért próbálok olyan képeket válogatni, amiket se ide, se a Picasába nem töltöttem még fel. Hassunk már egy kicsit az újdonság erejével, na!)
Szóval ma egy éve, hogy földet értünk Új-Zélandon. És hogy mi minden történt?
Gond nélkül "behatoltunk" az országba.
Megtaláltuk a szinte megfelelő buszt.
Hihetetlen kaptatókon, izzadva érkeztünk a szállásra. (Silver Fern Hostel)
Konstatáltuk, hogy itt bizony NYÁR van, és a bőrönd mélyére rejtettük azt a néhány téli cuccot, amiben érkeztünk.
Városnézés és vadászata vörös októberre valami ehetőre, nem is beszélve a hálózati átalakítóról, ami, lássuk be, létszükséglet.
SKYTOWER és a SkyCitybe kitelepült WETA CAVE! I ♥ Lurtz.
Ebéd elfogyasztása a kínai díszekbe öltözött Albert Parkban. Közben bután bambulva figyeltük a kéregető verebeket és a kutyasétáltatókat.
Jet-lag, de úgy rendesen, aminek köszönhetően, leküzdhetetlen fáradtságra hivatkozva, délután három körül feladtuk a küzdelmet, visszabaktattunk a szállásunkra, és minden erőnket összeszedve próbáltunk ébren maradni legalább este nyolcig, hogy ne menjen nehezen az átállás.
(Azért próbálok olyan képeket válogatni, amiket se ide, se a Picasába nem töltöttem még fel. Hassunk már egy kicsit az újdonság erejével, na!)
Szóval ma egy éve, hogy földet értünk Új-Zélandon. És hogy mi minden történt?
Gond nélkül "behatoltunk" az országba.
Megtaláltuk a szinte megfelelő buszt.
Hihetetlen kaptatókon, izzadva érkeztünk a szállásra. (Silver Fern Hostel)
Konstatáltuk, hogy itt bizony NYÁR van, és a bőrönd mélyére rejtettük azt a néhány téli cuccot, amiben érkeztünk.
Városnézés és vadászat
SKYTOWER és a SkyCitybe kitelepült WETA CAVE! I ♥ Lurtz.
Ebéd elfogyasztása a kínai díszekbe öltözött Albert Parkban. Közben bután bambulva figyeltük a kéregető verebeket és a kutyasétáltatókat.
Jet-lag, de úgy rendesen, aminek köszönhetően, leküzdhetetlen fáradtságra hivatkozva, délután három körül feladtuk a küzdelmet, visszabaktattunk a szállásunkra, és minden erőnket összeszedve próbáltunk ébren maradni legalább este nyolcig, hogy ne menjen nehezen az átállás.
2013. február 1., péntek
Jóból is megárt a sok...
... hát még repülésből.
Ma egy éve...
Február elseje még a levegőben talál minket. Magyar idő szerint talán valahol Kína fölött. Kicsit persze időutaztunk is, az időzónákon átrepülve folyamatosan haladtunk előre. A felkelő nap földjére. Sokan tudjátok, hogy nem kis öröm volt nekem legalább egy rövid időt Japánban tölteni.
A landolás rémes volt. Jó ideig eltartott, amíg a hipermodern japán mosdóban sikerült regenerálódnunk és szalonképessé tenni magunkat.
Esküszöm, itthon a liftekben nincs ennyi gomb, mint a japán vécéken :)
Mivel a repülőn az éjszakai repülés ellenére nem igazán sikerült aludni, és az aucklandi gép indulásáig volt még jó hat óránk, kényelembe helyeztük magunkat a padokon, és aludtunk egy keveset. Reptéren csövezés kipipálva.
A család meg betegre aggódta magát, mert még egy normális telefonhálózatot sem talált a telefonunk, hogy életjelet adhassunk magunkról. Már sötétedett, amikor a gépünk beállt a felszállásra várók sorába. Nem hazudok: félpercenként emelkedtek fel egymás után a repülők. Mi fél órát vártunk.
Air New Zealand. Nem véletlenül a világ egyik legjobb légitársasága. Ajánlom figyelmetekbe a safety videóikat. Egytől egyig zseniálisak és viccesek.
2013. január 31., csütörtök
Az ígéret szép szó...
... ha megtartják. Most jött el az ideje.
Pontosan ma egy éve, hogy nekivágtunk a hosszú útnak, ami a földgolyó túloldalára vitt minket. Egy év kellett hozzá, hogy minden leülepedjen, minden a helyére kerüljön. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk nevében mondhatom: életre szóló, meghatározó élmény volt. Egy hónap alatt annyi mindenben volt részünk, amennyi másnak egy egész életben sem adatik meg.
Ma, miközben egyre azon járt az eszem, hogy az adott pillanatban éppen mi történt velünk, megszületett bennem az elhatározás, hogy most jött el az ideje az emlékek felidézésének. Minden nap kiválasztok egy képet, és egy év távlatából néhány mondatban - olykor Gabesz segítségét is igénybe véve - felidézem a nappal kapcsolatos emlékeket.
Szóval:
ma egy éve...
... felszállt a repülőgépünk, és útnak indultunk Münchenen át Tokióba. Ez a napunk a repülésről szólt. Egy hosszú út első szakaszáról. És az izgatott várakozásról. Hogy milyen lesz. Olyan, amilyennek elképzeltük?
(Elárulom: Új-Zéland túlszárnyalta minden várakozásunkat.)
Pontosan ma egy éve, hogy nekivágtunk a hosszú útnak, ami a földgolyó túloldalára vitt minket. Egy év kellett hozzá, hogy minden leülepedjen, minden a helyére kerüljön. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk nevében mondhatom: életre szóló, meghatározó élmény volt. Egy hónap alatt annyi mindenben volt részünk, amennyi másnak egy egész életben sem adatik meg.
Ma, miközben egyre azon járt az eszem, hogy az adott pillanatban éppen mi történt velünk, megszületett bennem az elhatározás, hogy most jött el az ideje az emlékek felidézésének. Minden nap kiválasztok egy képet, és egy év távlatából néhány mondatban - olykor Gabesz segítségét is igénybe véve - felidézem a nappal kapcsolatos emlékeket.
Szóval:
ma egy éve...
... felszállt a repülőgépünk, és útnak indultunk Münchenen át Tokióba. Ez a napunk a repülésről szólt. Egy hosszú út első szakaszáról. És az izgatott várakozásról. Hogy milyen lesz. Olyan, amilyennek elképzeltük?
(Elárulom: Új-Zéland túlszárnyalta minden várakozásunkat.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)