... az Erdő Ura elé járultunk.
Az utolsó nap Új-Zélandon. Minden helyet az ezzel járó szomorkás áhítattal véstünk az emlékezetünkbe.
Átszeltük a "Messzi Északot" és Opononiban éltünk a felkínált lehetőséggel: irány a Hokianga homokdűnék és sandboardra fel! A Hokianga Express fedélzetén tettük meg a rövid hajóutat, megkaptuk a szép sárga deszkáinkat, és hajrá! Felkaptattunk a dűne tetejére, hasra vágtunk magunkat a deszkán, és csúsztunk. Amíg bírtuk szusszal, ismételtük. De sajnos szorított az idő, vissza kellett mennünk a buszhoz.
Útban Auckland felé bevetettük magunkat a Waipoua Erdőbe, ahol az elgémberedett lábak megmozgatását szem előtt tartva meglátogattuk Tane Mahutát, az Erdő Urát. Ez az óriási kauri fa legalább 1200 éves. Ha a közelébe lehetne menni, tíz ember kevés lenne ahhoz, hogy körbeérjék a törzsét. De a kauri fák érzékeny gyökerei miatt a kiépített palló-ösvényről semmiképp sem szabad letérni.
A Rickers Walk az erdő fiatalabb részébe vitt minket, 100-200 éves "csemeték" közé. Páfrányok is voltak bőven.
Dargaville-ben ebédszünetet tartottunk. És már csak Auckland volt hátra. Végigjártuk még a kedvenc helyeinket, benéztünk még néhány szuvenír üzletbe. Búcsúzóul pedig lefotóztuk a Sky Tower esti fényeit.
Farewell, Auckland. Ha rajtam múlik, ez a búcsú nem örökre szól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése